#Iszlám Állam





Túszdráma Franciaországban: hárman meghaltak, egy kisfiú túlélte

Túszdráma zajlott le keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville-ben. Egy ismeretlen támadó a háza előtt halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot, és túszul ejtette, majd meggyilkolta annak feleségét. A francia különleges egységek végül agyonlőtték az elkövetőt.

MTI



Utcai harcokra készül az Iszlám Állam a líbiai Szirtében

Elbarikádozták magukat az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai a líbiai egységkormányhoz hű milíciák által ostromlott Szirtében, hogy elhúzódó utcai harcokban űzzék ki a támadókat - közölte vasárnap a szélsőségesekkel szembeni katonai műveleteket összehangoló parancsnokság szóvivője.

MTI


Újabb műemléket rombolt le az Iszlám Állam

Háromezer éves asszír templomot robbantott fel az észak-iraki Kalhu romvárosában az Iszlám Állam – legalább is erről küldtek videót csütörtökön. Az ENSZ már szerdán megerősítette, hogy a romvárosról készült műholdas felvételeken kiterjedt pusztítás látható Nabú, a babiloni bölcsesség istenének templomának főbejáratánál.

MTI

Óriási gyomrost kapott az Iszlám Állam

Megsemmisítették az Iszlám Állam (IÁ) egyik legnagyobb iraki kőolajraktárát a terroristák iraki központjának számító Moszul közelében – közölte szerdán Ninive tartomány biztonsági igazgatóságának szóvivője.

MTI


Törökök harcolnak Szíriában?

Részben török katonákból álló fegyveres alakulatok jelentek meg Szíriában, Aleppó városától északra - jelentette a Reuters Moszkvából, a szíriai tűzszünetet felügyelő orosz központ tájékoztatása alapján.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI